Segítettem Sherlock Holmesnak és doktor Watsonnak elkapni egy hírhedt bűnözőt. Persze nem először dolgoztunk már együtt: ott volt például az Ezüst fülbevaló esete, és a The Awakened névre hallgató ügyünk. Remélem a jövőben is lesz szerencsém a két úrhoz.
Igen, egy kalandjátékról van szó. Az előző részekhez képest sok jótékony változtatást észleltem. Például képes voltam segítség nélkül megoldani az összes rejtvényt (egy kivételével, ahol szégyenszemre puskáznom kellett -nem tudtam az amerikai polgárháború nagy ütközeteinek dátumait meg a nyertes csapatokat...)
A grafika változatlanul nem erőssége a játéknak, viszont hangulatos, és többféle megoldással operál. Választható külső nézet, belső nézet, a bűnügyi nyomozásnál pedig csinos krétafigurák helyettesítik a holttestet. (Lehet hogy nem is baj, az én idegrendszerem nem bírja az ilyesmit...)
Persze néha itt is van kivétel:
A grafika változatlanul nem erőssége a játéknak, viszont hangulatos, és többféle megoldással operál. Választható külső nézet, belső nézet, a bűnügyi nyomozásnál pedig csinos krétafigurák helyettesítik a holttestet. (Lehet hogy nem is baj, az én idegrendszerem nem bírja az ilyesmit...)
Persze néha itt is van kivétel:
A párbeszédek nagyszerűek, Watson néha nyávog, mint a regényben. Neki is gyengék az idegei, ugye az afgán háború miatt. Tetszett, hogy nem akartak szuperhőst csinálni egyikőjükből sem. Az utolsó gyilkosság még a hidegvérű Holmest is annyira megrázza, hogy nem tudja hol van.
Van egy két apró poén is (például amikor analizálok egy parfümöt, aminek Bitumen a becses neve... vagy amikor a macskaundorban szenvedő kövér szőrös mellű hölgyre (?) rászabadítunk egy tucat cicát...).
Watsonon sokat kuncogtam, amikor elkeseredetten próbált kifejezést találni az utcalányok dolgaira. Meg amikor Holmes kijelentette, hogy márpedig most el fogják játszani mi történt, és a drága doktort szeretné az áldozat szerepére. Az esetről van kompromittáló fotóm is:
Van egy két apró poén is (például amikor analizálok egy parfümöt, aminek Bitumen a becses neve... vagy amikor a macskaundorban szenvedő kövér szőrös mellű hölgyre (?) rászabadítunk egy tucat cicát...).
Watsonon sokat kuncogtam, amikor elkeseredetten próbált kifejezést találni az utcalányok dolgaira. Meg amikor Holmes kijelentette, hogy márpedig most el fogják játszani mi történt, és a drága doktort szeretné az áldozat szerepére. Az esetről van kompromittáló fotóm is:
Egy szó mint száz, jó kis játék volt. Talán nem kellett volna ennyi szívességet tenni az összes Whitechapeli lakosnak, mert néha már azt sem tudtam mi után nyomozok voltaképpen. Meg lehetett volna kicsit hosszabb. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése